Magyar Tehetség- és Előadó - Művészeti Bajnokság

Szilvia Péter Szabó

Szilvia Péter Szabó

Péter Szabó Szilvia immáron 21 éve a magyar könnyűzene meghatározó alakja. Jellegzetes hangzásvilága igazi unikum, zenei karrierje pedig példaértékű. Számtalan rangos díj, elismerés és teltházas koncert kíséri útját, mindmáig.

Az énekesnő és csapata a NOX fennállása alatt, szinte nem volt olyan díj, vagy rangos elismerés, amit ne zsebelt volna be. A „Bűvölet” című lemezükkel elnyerték az év hazai albuma díjat, a „Ragyogás” lemez Fonogram-díjas lett, elnyerték a nemzetközi Perzsa Arany Oroszlán díjat és több ízben is megválasztották őket az év zenekarának, de 1. helyezést értek el egy hazai TV-s vetélkedőben, a Dalnokok Ligájában is. Nyolc lemezükből az összes aranylemez lett, ebből hat platina, 3 pedig dupla platina, illetve ők képviselték Magyarországot a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Nincs olyan rádió vagy zenetévé sem, ahol ne találkoztunk volna a NOX különleges hangzásvilágú dalaival, melyekkel valami ősi energiára, érzésre tapintottak rá, átitatva a magyar népzene sokszínűségével és váltak pillanatok alatt az ország kedvenceivé. Legutóbbi mérföldkő az énekesnő zenei karrierjében, hogy 2022 novemberében Magyarország legrangosabb koncerthelyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában adott teltházas koncertet a NOX élén!

Szilvia nem csak hazájában és nem csak hazai szerzőkkel dolgozott az elmúlt 21 évben. Számos külföldi koncertet, megjelenést, munkát és zenei projektet tudhat magáénak ez idő alatt. 2012-ben Angliában, Londonban készített saját lemezt brit managementjével, ahol együtt dolgozott többek között Labrinth fivérével MAC1-nal, a NU-GEN formációval, Pj Hawn-nal, Paul Brit-tel, Joe Lawrence-el és számos neves brit szerzővel. A „Revolution” címmel megjelent lemez dalainak egy részét maga írta angol nyelven, ahol egy teljesen új oldalát mutatta meg az énekesnő. 2016-ban együtt dolgozott Desmond Child, illetve Andreas Carlson világhírű amerikai zenei producerekkel egy magyar projekt kapcsán.

Péter Szabó Szilvia nem csak énekesnőként, hanem szinkronhangként és műsorvezetőként is megmutatta tehetségét, hisz 2019-ben őt választotta az amerikai Walt Disney az Oroszlán Király élő szereplős változatában, Beyoncé Knowles magyar szinkron- és énekhangjának, Nala szerepére, de a 2007-ben készült Bambi 2 főcímdalában is az ő hangját hallhatják a nézők. Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy mindezek mellet egy tudományos magazinműsor műsorvezetője is, mind a mai napig.

English

Szilvia Péter Szabó has been a dominant figure in Hungarian popular music for 21 years. Her distinctive sound is truly unique and her musical career is exemplary. She has received numerous prestigious awards, recognition and sold-out concerts to date.

Throughout NOX’s existence, there has hardly been an award or prestigious recognition that the singer and her team have not won. Their album „Bűvölet” (“Bewitched”) won the National Album of the Year, „Ragyogás” (“Shine”) was a Fonogram winner. They won the international Persian Golden Lion Award and were voted Band of the Year several times. They also came 1st in a national TV competition, The League of Stars. All of their eight albums have became gold, including six platinum and three double platinum, and they represented Hungary at the 2005 Eurovision Song Contest. There is no radio or music TV station where we haven’t come across NOX’s unique sound, tapping into some ancient energy and feeling, infused with the diversity of Hungarian folk music and instantly becoming the country’s favourites. The latest milestone in the singer’s musical career was her sold-out NOX concert in Hungary’s most prestigious concert venue, the László Papp Budapest Sport Arena, in November 2022.

Szilvia has worked not only in her home country and not only with national authors over the past 21 years. In 2012, she recorded her own album in London, England with her British management, where she worked with Labrinth’s brother MAC1, NU-GEN, Pj Hawn, Paul Brit, Joe Lawrence and many other renowned British composers. In 2016, she worked with Desmond Child and Andreas Carlson, world-renowned American music producers, on a Hungarian project.

Szilvia Péter Szabó has shown her talent not only as a singer, but also as a voice actor and presenter, as in 2019 she was chosen by Walt Disney to play the Hungarian voice and voice of Beyoncé Knowles in the live-action version of The Lion King, and she also sang the main theme song of Bambi 2 (2007).

Nothing proves her versality better than the fact that, in addition to all this, she is also the host of a scientific magazine program.